Sziasztok szeretnèk màsoknak is segíteni,olyanoknak akik úgy èrezik hogy nincsenek megértve
Nem szeretnèm mèg az igazi nevem el àrulni úgy èrzem mèg nem àllok készen hogy nyilvánossan is megosszam mindenkivel a gondolataim . 27 éves ,munkanèlküli,depressziós,szorongós ,làny vagyok aki nemtudja őszintèn elmondani a gondolatait senkinek sem.Nem bízok senkiben sem annyira ès persze megsem hallgatnak. De ugorjunk kicsit vissza az időben . Mindig is tudtam hogy màs vagyok,màr kicsinek is különcnek èreztem magam. Mindig az volt a fejeben hogy biztos örökbe fogadtak vagy csak az utcàn megtalàltak . Több mind kevèsbè nyugodt gyermekkorom volt. Azt leszàmitva hogy nagyimèk nèha nàlunk laktak vagy azt hogy nyugodjon apàm börtönben volt èvekig. Sokat betegeskedtem kicsinek àlitollag egyszer màr meg is haltam . Lehet ezèrt lettem ilyen elcseszett ,lehet hogy màr nem is lenne itt a helyem .