Sziasztok szeretnèk màsoknak is segíteni,olyanoknak akik úgy èrezik hogy nincsenek megértve

Nem szeretnèm mèg az igazi nevem el àrulni úgy èrzem mèg nem àllok készen hogy nyilvánossan is megosszam mindenkivel a gondolataim .

27 éves ,munkanèlküli,depressziós,szorongós ,làny vagyok aki nemtudja őszintèn elmondani a gondolatait senkinek sem.Nem bízok senkiben sem annyira ès persze megsem hallgatnak.

De ugorjunk kicsit vissza az időben .

Mindig is tudtam hogy màs vagyok,màr kicsinek is különcnek èreztem magam.

Mindig az volt a fejeben hogy biztos örökbe fogadtak vagy csak az utcàn megtalàltak .

Több mind kevèsbè nyugodt gyermekkorom volt.

Azt leszàmitva hogy nagyimèk nèha nàlunk laktak vagy azt hogy nyugodjon apàm börtönben volt èvekig.

Sokat betegeskedtem kicsinek àlitollag egyszer màr meg is haltam .

Lehet ezèrt lettem ilyen elcseszett ,lehet hogy màr nem is lenne itt a helyem .